Álmaimról nem irok.

Álom, álom édes álom, soh'sem jő a szememre..

Pedig álom van több fajta. S igaz álom mindannyi. Hallottad-e már, hogy igaztalanok álma? Ugye, hogy csak az igazak álmát hallottad?

Sokan fejezik ki álmaikat. Ezek elképzelések is lehetnek. Nem csupán beszéd, hanem tetteik - sőt életformájuk ennek az igazi kifejezői.

Ebből nem jutott nekem. Igy hát ne várjad, hogy álmomról valaha is tudjak irni. Irok viszont fantáziámról. S ha elfogadod, úgy hát képzelodj velem. Úgy hidd, akárcsak álomról hisszük. Lehet valós, vágyakozás, vagy elképzelés.

Egyik ilyen álmom - AZ ANGYALI ÜGYETLENSÉG.

Úgy hallottam, hogy gólya hozza a gyerekeket. Csőrei közé fogva a babapelenkát, úgy repül vele édesanyához. Ott lehelyezi a kiválasztottat, s eltűnik. Azt még soha nem hallottam, hogy mi lesz ezzel a gólyával. S hogyan távozik? Csak annyit, hogy ő hozza a gyereket.

Ha jól emlékszem a saját gólya történetemre, akkor nem gólya hozott engem. Mit nem adnék, ha megtudhatnám azt, hogy minek és kinek köszönhetem a kiváltságosságom. Mert engem egy angyal hozott. Igenám, de vagy nem birták szárnyai súlyomat, vagy sérült szárnyakkal szállitott le. S mégis, angyali módon leszállitott. Bár mehetett volna mennyei betegállományra, de a főnök előtt ez önkéntes rangi megfosztással járt volna. Lett volna belőle angyal segéd? Ki tudja. Nem is érdekes, hisz' engem leszállitott. Akárcsak a megbizható postarendszer. Még akkor is leszállitják a küldeményt, ha késik is.

Na akkor máris kitaláltam az angyal igazi beosztását. Mégpedig ő az áldott angyal-postás. Bár mehetett volna betegállományba, ha gyengélkedett szegény szárnya. S ha főnöke le is fokozta volna e miatt, akkor még mindig szállithatott volna gyerekeket, de csupán csomagban. Igen, ha belátod - mert postás lett volna újabb cimere.

S ha már késett is velem - bár ne ügyetlenkedett volna. Drága Angyalom, hogy az én fuvaromat hogy elbaltáztad!

Már nem csupán É'sanyám, de az orvos is izzadt. De gondolom, hogy őkelme nem nyögött. Biztos nem vagyok ebben, hisz' én is ott voltam. Már mint várandósan.

Akár hogy is csűröm, csavarom ezt a részt, álmomban csak az jelenik meg, hogy szegény várandós mamám csak kinlódott. Mert várta a beigért fiacskáját. De az angyal csak késett. S ez mind nagyobb fájdalmat okozott.

Verte volna az ördög, az angyalt le kellett volna mondani, s helyette gólyát rendelni. De mi haszna, ha az én sorsomba már beesett egy angyal, aki nem akart lemondani leszállitásomról? Azt pedig tudnod kell, hogy az angyal nem pólyában hozza a kisdeget! Csak úgy hipp-hopp, és szálit. Ki tudja, hogy gólyára cserélvén a pólya hajtogatása miatt nem-e, még késobb érkeztem volna? Mert a gólya szállitásánál felejtsük el a pontos kézbesitést. Az is elofordul velük, hogy téves anyához szállitják a babát. Igencsak elofordul, hogy nem olvassák el a szinjelzés kódját, s fehéret feketéhez és forditva is leszállitanak.

Na de ha már benne vagyunk az álomban, mit is érne, ha kihagyom a történetet.

Szóval... ha késve is, de szállitott az angyal. Vasárnap reggel volt, kilencet ütött. Bár ütötte volna meg a guta az én kiváltágosságom, ha a rendező képes volt igy megneheziteni első randimat. Már akkor késtem! Pedig a randim É'sanyámmal nem kellett volna késsen.

Az orvos már lemondott érkezésemrol, s felszólitotta a mamát, hogy most már babát, vagy életet! S ez igy igaz! Nem lóditok! Nem is mernék, hiszen érkezésemrol van szó. S nem is a MÁV egyik vidéki vicinálisa kellett szállitson, ami soksor többet késik, mint érkezik.

Megérkezett az angyal!

Hát Te Jó Isten, kivel küldessz nekünk szállitmányt? Mi is érkezett? Hát maga kicsoda? Ja, maga az angyal? Akkor valószinuleg messzirül gyütt! S miért is hoz ide akármit is?

Nem vagyok fáradt, de nehezen birták lomha szárnyaim a túlsúlyt. Úgy tunik, hogy nagy dögöt bizott rám a főnök! S még azt hiheti, hogy henyélek és úgy élek! Pedig nem egyszer szidott, hogy késve érkezem. Pikkelhet rám. De vehetne már mázsáláshoz is valamit. S korábban útnak ereszteni engem a nehezebbjével.

Itt van ám egy kided. Fiúcska lévén, adjanak neki angyali nevet. De ne Mihály legyen, vagy ilyesmi! Gondolkodjanak el, hogy Gábor mily jól hangzana eme áldott pillanatban?

Az orvos egybő bokánkapott, meglenditve megpacskolt - én meg teljes tüdőmből elorditottam magam. Nem a pacsi fájt, hanem a hosszú út végén első pillanataimban még el is széditenek? Ne lenditsem engem senki! Az angyal is leszállithatott volna egy erőteljes lenditéssel. De az emberiebb lett volna velem szemben - mégsem  úgy tett.

S az orvos, mintha ő kapott volna engem, tartogatott a karjában. De szép székely fiú érkezett! Nem tudott velem betelni. Ember létére nem is lett volna az könnyu, hiszen nagy darab hús voltam. Öt és fél kiló! S ezt is másokra fognám! Az iskoláját nekem!

Na, azt' arra nem is emlékszem, hogy milyen étvággyal támadhattam le a mamát. De hogy nagyon fájhattam neki, azt sejtem. Ötven év után is emlékezett rá! S ennek hatására köldöksérvét is rám igazolta. Mert hát valami emlék mégis csak maradt az angyali képletből neki is. Igy is távozott közülünk az angyali boldogság palotájába.

Késett is, kifogást is szólt - de mégis leszállitott.

Angyal volt a javából. Hisz' nekik talán nem fedezték fel a mérleget, hogy szárnyalható-e a szállitmány? Igy pedig, ha nyögött is, fáradt is - mégis odalökött: "Itt van, netek! Hoztam fiút szépet! Nagy is, nyugös is, mokány is a büdös. De az már nehéz feladat, hogy székely is!

Augusztus 19.